A yaoi története
A jaoi – mint férfi homoszexualitás – nem kizárólagos japán fogalom, de Japánban vált igazán kultusszá. Az ókori Görögországban bizonyos keretek között elfogadott volt a homoszexualitás, ezt leszámítva néhány törzsi kultúrán kívül, ahol a homoszexuálisokat küldöttnek, szentnek, különleges és tiszteletre méltó lényként kezelték, a világ legtöbb országában ez rejtegetni való, sokszor büntetendő fogalomnak számított.
A japán irodalom első regénye, a Gendzsi szerelmei is érinti futólag a férfiszerelem tárgykörét, és azt követően mind a szamurájok, mind a buddhista papság jellegzetes velejárójaként kezelték. Az első gésák is férfiak voltak, a kabuki színdarabokban a férfiszerepeket is nőimitátorok, azaz onnagaták játszották – ez ismét csak ahhoz az ókori görög elgondoláshoz csatlakozik, hogy egy férfi (harcos) számára egy nő sosem lehetett szellemi partner, ezért a magas rangú férfiak egyrészt plátói vonzalom, másrészt szexuális együttlétek lévén keresték más férfiak társaságát.
Erre a szellemi alapra épített a manga művészek egy csoportja, akik a „csodálatos negyvenkilencesek” néven híresültek el (egy csapat többségében 1949-ben született hölgyről van szó), akik a hetvenes években elkezdtek a sónen aijal (sónen: fiú, ai: szerelem) kísérletezni. A sónen ai egy viszonylag „szoft” műfaj volt ekkor, vagyis inkább a férfiak közti bajtársiasságból vagy barátságból kifejlődő szerelmet ábrázolta romantikus formában, a legkomolyabb aktus talán az ölelkezés és a csók volt. A sónen ai szót hamarosan egy új kifejezés váltotta fel, a „june”, amelyet az azonos nevű June magazinból vettek át az olvasók – ez a mangagyűjtemény ugyanis előszeretettel jelentetett meg férfiszerelemről szóló mangákat.
A jaoi a sónen aiból fejlődött ki, és tulajdonképpen egy mozaikszó a „jama nasi, ocsi nasi, imi nasi” kifejezés előtagjaiból összerakva, ami magyarul a következőt jelenti: „nincs beteljesülés, nincs ígéret, nincs jelentőség”. Ebből is érződik, hogy a jaoi egy fokkal „keményebb” hangvételű a sónen ainál, itt a plátói szerelmen kívül már helyet kap a szex grafikus megjelenítése is, olykor kínos vagy biológiai pontossággal is (divatosak az ún. „keresztmetszeti” képek, amelyen a hímvesszőt a partner testében látjuk behatolva). A jaoiban sokszor előfordul a nemi erőszak is, illetve kezdenek határozottan elkülönülni a nőies, illetve férfias homoszexuális archetípusok.
Részben azért, mert a shonen-ai „újrafelfedezői” nők voltak, a műfaj – és így utódműfaja, a jaoi is – elsősorban a nők és lányok körében kedvelt. A fiatal japán lányok (a hetvenes években legalább is) nagyon visszahúzódóak voltak, férfitestet ritkán láttak, így izgatta a fantáziájukat, milyen lehet a nemi kapcsolat egy férfival. Mivel a képzelőerejük is „félénk” volt, legtöbbször egyszerűbbnek érezték, ha a vágyott férfit egy másik férfi karjaiba képzelik el. Napjainkban, amikor a japán fiatalok már könnyedén hozzájuthatnak pornográf tartalmú magazinokhoz, inkább az az elv dominál, hogy „egy szép férfitest az erotikus, két szép férfitest egymáson az kétszer olyan erotikus”.